A szalonnát egy edényben kisütjük. Közben felaprítjuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a zsírhoz a hagymát és a felkockázott húst. Elkeverjük. Néhány percig együtt sütjük, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a só felét és a paradicsompürét. Összekeverjük és felöntjük 3 dl vízzel. Fedő nélkül, rövidre pároljuk a levét. Közben meghámozzuk és 2×2 cm-es kockákra vágjuk a krumplit,amit hidegvízben félreteszünk. A kelkáposztát, mossuk, pucoljuk a torzsáját kivágjuk és szintén 2×2 cm-es darabokra vágjuk. Ha a hús kb. 30 percet párolódott, újra 3 dl vizet öntünk hozzá és szintén zsírjára sütjük. 20 perc után hozzáadjuk a kelkáposztát, majd a krumplit, ezekkel alaposan összekeverjük,majd sóval és őrölt köménnyel hintjük. 2 dl vízzel felöntjük és fedő alatt, többszöri keverés mellett,megfőzzük. Petrezselyemzöldet aprítunk, amivel tálaláskor díszítjük. Jó étvágyat kívánunk.