Opciók nyomtatása

Káposztás tészta

Idő
Leírás
  • Lereszeljük a káposztát és a vöröshagymát majd mindkettőt besózzuk és összekeverjük. Állni hagyjuk 30 percet.

    Ezalatt meggyúrjuk a tésztánkat. Egy nagy tálban a liszthez hozzáöntjük a tojást és az 1-2 dl vizet. Kemény tésztát gyúrunk belőle. Amikor összeállt a tészta, kiborítjuk gyúródeszkára és ott simára gyúrjuk. Állni hagyjuk 20-30 percig.

    Egy nagy serpenyőben az olaj 2/3-án megkaramellizáljuk a cukrot, vigyázva, hogy ne égjen meg. Beletesszük a levétől kinyomkodott káposztát és arany barnára sütjük.
    Belisztezett deszkán a tésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk és ismét belisztezzük vékonyan. Ezután a rúdra feltekerve hosszában kettévágjuk,majd ismét hosszában, négy egyforma szélességű csíkot vágunk belőle. Ezután felkockázzuk és bő, sós, forrásban lévő vízben, melybe beleöntjük a maradék étolajat, kifőzzük.
    A megsült káposztát meghintjük az őrölt borssal és összekeverjük a megfőtt tésztával. Pár percig együtt pirítjuk, izlés szerint megsózzuk.

    Aki szereti meghintheti cukorral is.
 
Összetevők
  • 40 dekagramm liszt
  • 1 darab tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál őrölt bors
  • 1 evőkanál
  • 50 dekagramm édeskáposzta
  • 1 deciliter étolaj
Instructions
    Aki szereti meghintheti cukorral is.
Kulcsszavak: Egytálételek