A múlt íze Zalából.

Savanyú,kapros kerékrépa leves

  • Elkészítése. Felaprítjuk a vöröshagymát , a paprikát és a paradicsomokat.
    Majd kockára vágjuk a csülköt.
    Az olajon megpirítjuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot. Össze keverjük. Hozzáadjuk a csülköt, majd felengedjük vízzel és főni hagyjuk.
    45 perc után, a kioldódó zsírra ráöntjük a pirospaprikát és jól elkeverjük. Pár percig összeforraljuk.
    Ezután egy tálba öntjük a pörköltet.
    Egy tűzálló cserépedénybe rétegezzük a hozzávalókat. Alulra tesszük a csontot. Rá a kerékrépa. Ezután egy adag pörkölt. Addig rétegezünk, amíg az alapanyagok el nem fogynak. Az utolsó réteg előtt fűszerezünk.
    Először összemorzsoljuk a kaprot és beleszórjuk a tálba. Ízlés szerint sózzuk. A csülök sósságára figyelni kell.
    Végül az őrölt bors kerül bele.
    Majd az utolsó réteg pörkölt következik.
    Felengedjük annyi vízzel, hogy az anyagokat teljesen ellepje. Lefedjük.
    Betesszük az előre felmelegített kemencébe.
    45 perc után kivesszük a kemencéből. Beletesszük a feldarabolt fokhagymát. Felengedjük egy liter vízzel. Óvatosan, lassan öntsük, nehogy a hirtelen hidegtől, elpattanjon a forró cserépedény.
    Visszatesszük a kemencébe.
    Közben elkészítjük a habarást.
    A lisztet a tejföllel simára keverjük.
    Fél óra múlva ismét kivesszük a répát. A forró léből öntünk a habaráshoz. A hő kiegyenlítéstől nem lesz csomós.
    Simára keverjük és beleöntjük a levesbe. Visszatesszük a kemencébe. Pár perc után tálalhatjuk.
    Jó étvágyat kívánunk.

Hozzávalók 8-10 főre

  • 1,5 kg savanyított kerékrépa
  • 80 dkg füstölt sertéscsülök
  • 10 dkg vöröshagyma
  • 2 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl étolaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál őrölt pirospaprika
  • 1-2 evőkanál só
  • 1 teáskanál őrölt bors
  • 1 csokor friss vagy szárított kapor
Pin Recipe
0 Add hozzá a kedvencekhez

Utasítások

Videó
Ki Be

Instructions

Megosztás

Az Instagram fényképek és rövid videók megosztásán alapuló közösségi hálózat. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel.

A Pinterest egy közösségi képmegosztó weboldal. A felhasználók témák szerint rendezetten fényképeket osszanak meg egymással.

pinit

Ezt is kedvelheted

Értékelés hozzáadása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

0 Add hozzá a kedvencekhez
0 Add hozzá a kedvencekhez

Ossza meg közösségi hálózatán