Krumplis tészta
- Mély tálban tésztát gyúrunk, úgy hogy a lisztbe beleöntjük a tojásokat, a sót és a vízből egy keveset.
Elkezdjük gyúrni. Annyi vizet teszünk hozzá, hogy elváljon az edény falától a tészta.
Ekkor deszkán gyúrjuk tovább. Amikor kemény tésztát kaptunk, lisztezett deszkán, lisztezett sodrófával a fele tésztát kinyújtjuk Kb. 2 mm-es vastagságúra.
Ekkor feltekerjük a sodrófára,hosszában félbevágjuk, majd újból félbevágjuk és egyik felét félre tesszük , majd egyenlő nagyságú kockákat vágunk.
Szétterítve szárítjuk.
Ezalatt, a bográcsban 2-3 liternyi vizet forralunk pici sóval és a forrásban lévő vízben kifőzzük a tésztát.
Az elején kevergetjük, hogy ne tapadjon le, ha feljött a víz tetejére, megkóstoljuk és ha már majdnem megfőtt, kizsírozott edénybe leszűrjük és megkeverjük.
Ebben a maradék vízben a meghámozott, felkockázott burgonyát puhára megfőzzük, majd leszűrjük. Kivesszük a bográcsból és félretesszük.
A maradék léből, egy jó ízű levest készíthetünk, kár elönteni, mert finom íze van.
A bográcsban felhevítjük a zsírt, és megpirítjuk a felaprózott vöröshagymát és picit később a finomra vágott fokhagymát is.
Megsózzuk, borsozzuk és a tűzről levéve beleöntjük a pirospaprikát. Megkeverjük, majd beleöntjük a főtt burgonyát és kevergetve összetörjük.
Hozzáadjuk a tésztát és ezzel is jól elkeverjük.
Ha kell sózzuk és melegen, ecetes uborkával vagy fejes salátával tálaljuk.
Hozzávalók
- 4-6 fő részére:
- 1 kg burgonya
- 1 púpos evőkanál pirospaprika
- 1 teáskanál bors
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál só
- 2 db vöröshagyma
- 3 evőkanál zsír
- Tészta:
- 0.5 kg liszt
- 2 db tojás
- 1 teáskanál só
- 2 dl víz

0
Add hozzá a kedvencekhez