Kemencés pityókás kenyér

  • A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, krumplinyomón áttörjük, 2 dl meleg vízben felfuttatott élesztőt ráöntjük, a 3 dl meleg vízben feloldott kovászt is hozzáadjuk.
    Ráborítunk 30 dkg lisztet és jól összegyúrjuk. Majd még 30 dkg liszttel betakarjuk. 4-5 órát állni hagyjuk.

    Ráhintjük a megkelt tésztára a sót, 3 dl langyos vizet adunk hozzá és beleöntünk 1 kg lisztet.
    Jól elkeverjük a hozzávalókat. Majd elkezdjük dagasztani a tésztánkat. Pár perc elteltével hozzáöntjük a maradék lisztet és annyi meleg vizet, hogy lágy állagú tésztát kapjunk. Még 10 percig gyúrjuk.
    A dagasztást nyitott tenyérrel végezzük, hogy minél több levegőt adjuk a tésztához.
    40 percet pihentetjük. 5 percet ismét dagasztjuk, majd 20 percet pihentetjük. Olyan formájúra alakítjuk, amilyen kenyeret szeretnénk. Kerek, hosszúkás ízlés szerint. Lisztezett lapátra helyezzük, éles késsel megvágjuk a tetejét és a felfűtött kemencébe helyezzük.
    Másfél órát sütjük a kemence hőfokától függően. Ez tapasztalat függvénye. A kenyérsütésnél ki kell tapasztalni a sütőeszközünket, az alapanyagok mennyiségét is,hogy megfelelő kenyeret kaphassunk.

    Ha nagyon megégett a külseje, nem kell megijedni, mert egy éles késsel vagy egy fadarabbal leverhetjük róla a fekete részt.

Hozzávalók

  • 1 db kenyérhez:
  • 3 kg liszt
  • 0,5 kg burgonya (pityóka)
  • 3 evőkanál só
  • 1 tojás nagyságnyi kovász
  • 3 dkg élesztő
  • 1 liter víz
 
Pin recept
0 Add hozzá a kedvencekhez

Hozzávalók

Ingredients

Utasítások

Videó
Ki Be

Instructions

Megosztás

Az Instagram fényképek és rövid videók megosztásán alapuló közösségi hálózat. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel.

A Pinterest egy közösségi képmegosztó weboldal. A felhasználók témák szerint rendezetten fényképeket osszanak meg egymással.

pinit
0 Add hozzá a kedvencekhez
0 Add hozzá a kedvencekhez

Ossza meg közösségi hálózatán