Szalonszív

  • Hidegvízben, a só háromnegyedével és a babérlevéllel megfőzzük a belsőségeket.
    Közben a narancsot megmossuk és vékonyan meghámozzuk a sárga részét. Minél kevesebb fehér maradjon rajta, mert az keserűvé teheti az ételt.
    Vékony csíkokat vágunk belőle, majd kicsavarjuk a levét. A vöröshagymát is apróra daraboljuk.
    Kb. két és fél óra alatt puhára főnek a belsőségek, kiszedjük őket és meghűtjük. A főzővizet nem öntjük el.
    Megtisztítjuk a szivet és a nyelvet az eres, bőrös, zsíros részektől és tokányra szeleteljük.
    Megforrósítjuk az olajat, és a kristálycukrot karamellizáljuk benne. Belekeverjük a csíkozott narancshéjat és megpirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a vöröshagymát, majd 5 perc múlva a fokhagymát. Együtt sütjük őket tovább. Hozzáadjuk a belsőségeket is, összekeverjük.
    A megmaradt főzőléből keverünk a mustárhoz és utána a liszt felét is hozzákeverjük. A többi lisztet a sülő belsőségre hintjük és elkeverjük. Felengedjük a kicsavart narancslével, majd elkeverjük.
    Hozzáadjuk a mustáros habarást. Ezzel is elkeverjük,majd felengedjük annyi főzőlével, hogy ellepje. Pár percet forraljuk és 10 perc után hozzáadjuk a citromlevet. Kóstolás után adhatunk még hozzá sót, citromlevet, mustárt vagy mézet. Édes-savanyú ízvilágot kell kapnunk. Tésztával,vagy főtt burgonyával kínáljuk.
    Jó étvágyat.

Hozzávalók

  • 2 db sertésszív
  • 2 db sertésnyelv
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 db narancs
  • 1 dl citromlé
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 púpos evőkanál mustár
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • 1 dl étolaj
  • 1 db babérlevél
  • 1 púpos evőkanál liszt
  • 1 csapott evőkanál só
 
Pin Recipe
0 Add hozzá a kedvencekhez

Videó
Ki Be

Nézd meg erről bemutató videónkat!

Megosztás

Az Instagram fényképek és rövid videók megosztásán alapuló közösségi hálózat. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel.

A Pinterest egy közösségi képmegosztó weboldal. A felhasználók témák szerint rendezetten fényképeket osszanak meg egymással.

pinit

Ezt is kedvelheted

Értékelés hozzáadása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  1. Kis László

    Kedves Nemzetikonyha!
    Több éve kísérem figyelemmel az oldal működését!
    Csak a legjobbakat tudom mondani Önökről!
    Egyszerűen tiszta szívvel, és magyarul teszik a dolgukat amit felvállaltak!
    Finom magyar ételek, korrekt kiegészítésekel, gyönyörű ,magyar környezetben!
    Szerencse a humort sem nélkülöző filmek sokasága.

    Valószínű, hogy objektív véleményemet befolyásolja,hogy Zalaegerszegen voltam katona.1969-1971.
    Életem egyik meghatározó időszaka volt!
    Felismerve tevékenységük különleges voltát, kérem a Jóisten
    áldását Önökre!

    • nemzetikonyha

      Köszönjük szépen.

  1. Kis László

    Kedves Nemzetikonyha!
    Több éve kísérem figyelemmel az oldal működését!
    Csak a legjobbakat tudom mondani Önökről!
    Egyszerűen tiszta szívvel, és magyarul teszik a dolgukat amit felvállaltak!
    Finom magyar ételek, korrekt kiegészítésekel, gyönyörű ,magyar környezetben!
    Szerencse a humort sem nélkülöző filmek sokasága.

    Valószínű, hogy objektív véleményemet befolyásolja,hogy Zalaegerszegen voltam katona.1969-1971.
    Életem egyik meghatározó időszaka volt!
    Felismerve tevékenységük különleges voltát, kérem a Jóisten
    áldását Önökre!

    • nemzetikonyha

      Köszönjük szépen.

0 Add hozzá a kedvencekhez
0 Add hozzá a kedvencekhez

Ossza meg közösségi hálózatán