Tóalmási nokedlis leves
- A füstölt csülköt kicsontozzuk és felkockázzuk, kb pörkölt méretűre.
A szalonnát apróra kockázzuk.
A kolbászt hosszában elvágjuk, majd felkarikázzuk.
A kelkáposztát nagyobb darabokra vágjuk.
A hagymát és a paprikát is felaprítjuk.
Egy bográcsban, egy evőkanálnyi zsíron kiolvasztjuk, majd megpirítjuk a szalonnát. Kiszedjük a zsírból.
Ebben megdinszteljük a hagymát.
Meghintjük a só harmadával. Ettől csak fől a hagyma és nem sül.
Beletesszük a csülök kockákat. Fehéredésig sütjük.
Hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és paprikát a levével együtt.
Pár perc sülés után hozzáadjuk a pirospaprikát, a borsot és a maradék só felét. Beletesszük a zellerzöldet és felöntjük a paradicsomlével és annyi vízzel,ami bőven ellepi. Ez kb. 2 liter.
Fedő alatt,fél órát főzzük.
Ekkor hozzáadjuk a pirított szalonnát, a kolbászt és még főzzük.
10 perc múlva a kelkáposztát is belekeverjük.
Amikor már összeségében kb. 2 órát főztük, hozzáadjuk a felkockázott krumplit.
Lefedve főzzük.
Ez alatt a nokedlit elkészítjük.
A forrásban lévő levesbe, deszkáról kanállal vagy késel nagyobb darabokat szaggatunk. Kóstolunk és esetleg fűszerezhetünk még. Csípős paprikát ízléses szerint tegyünk bele. Amikor megfől a krumpli és a nokedli is, tálalhatunk.
Friss kenyeret adunk hozzá.
Hozzávalók
- 1 kg házi füstölt csülök
- 15 dkg füstölt szalonna
- 10 dkg Tóalmási füstölt kolbász
- 1 kis fej kelkáposzta
- 1 kg krumpli
- 2 db paprika
- 3 db paradicsom
- 2 db nagy vöröshagyma
- 2 evőkanál zsír
- 1 csokor zeller zöldje
- 1 evőkanál só
- 1 púpos teáskanál őrölt bors
- 1 púpos evőkanál pirospaprika
- 2 dl paradicsomlé
- Nokedlihez:
- 20 dkg liszt
- 1 db tojás
- 1 csipet só
- kb 1 dl víz
Képek

0
Add hozzá a kedvencekhez
Instructions
Videó