Zalai tejfölös kolbászleves

  • A felkockázott szalonnát zsírjára pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Üvegesre pároljuk. Ráhintjük a liszt háromnegyedét. Rántást készítünk így. Hozzáadjuk a hosszában elvágott,majd felkarikázott kolbászt. Utána a feldarabolt gombát. Közepes lángon egy-két percig sütjük.
    Ekkor hozzáöntjük a vizet. Beletesszük a babérlevelet és a só felét. Majd a felkockázott burgonyát is. Összekeverjük. Fedő alatt húsz percig főzzük. Ekkor belekeverjük az őrölt pirospaprikát. Addig főzzük,amíg megpuhulnak az alapanyagok. Ekkor elkészítjük a habarást. A maradék lisztet simára keverjük a tejföllel. Hozzáadjuk a borsot és a tárkonyt. Elkeverjük egy merőkanálnyi forró levessel. Aztán beleöntjük a levesbe. Közben folyamatosan keverjük. Kóstolás után még sózhatjuk. Tálalhatunk. Jó étvágyat kívánunk.

Hozzávalók

  • 1 szál füstöltkolbász
  • 15 dkg füstölt szalonna
  • 25 dkg erdei gomba
  • 1 kg burgonya
  • 2 dl tejföl
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 evőkanál só
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 2 teáskanál tárkony
  • 1 teáskanál őrölt bors
  • 2 db babérlevél
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db csípőspaprika
  • 2-3 liter víz
 
Pin recept
0 Add hozzá a kedvencekhez

Hozzávalók

Ingredients

Utasítások

Videó
Ki Be

Instructions

Megosztás

Az Instagram fényképek és rövid videók megosztásán alapuló közösségi hálózat. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel.

A Pinterest egy közösségi képmegosztó weboldal. A felhasználók témák szerint rendezetten fényképeket osszanak meg egymással.

pinit
0 Add hozzá a kedvencekhez
0 Add hozzá a kedvencekhez

Ossza meg közösségi hálózatán