A C-vitamin szerepe már jól meghatározott, első alkalmazója Szent-Györgyi Albert (1893-1986) volt, aki a C-vitamin fontosságát bizonyította be. Ez annyira sikerült, hogy orvosi és élettani Nobel díjat kapott érte (1937).

 
Kattints a képre a teljes mérethez!
 
Ő maga eleinte 1.000mg, később 4-5.000mg, idős korára pedig 8.000 mg C vitamint szedett télen-nyáron. 93 éves koráig élt, szellemileg, testileg frissen. Autóbalesetben halt meg teljesen egészségesen.
 
Érdekes mód, valahogy elfelejtette a társadalom ezt a neves díjat, ugyanakkor nagyon sok a tévhit a C-vitaminnal kapcsolatban. Valahogy egy téves szemlélet uralkodik a világon, ez a szemlélet dominálja az orvosi oktatást, így aztán nem csoda, hogy a legtöbb, főleg idősebb orvos, erősen tiltakozik a C-vitamin használata ellen, mondván inkább káros, mint hasznos. A fiatalok között azért akad kivétel, olyan, aki maga is érdeklődik a vitaminok iránt és hajlandó annál több információt begyűjteni és feldolgozni, mint amennyit az egyetemen kap.

A mai, hivatalosan javasolt napi C-vitamin mennyiség 60mg. Ez egy hihetetlenül alacsony érték. Honnan származik ez a szám? Annak idején Adolf Hitler számoltatta ki orvosaival, hogy mi az a minimális C-vitamin mennyiség, amit biztosítania kell katonái számára, hogy elkerüljék a skorbut (C-vitamin hiány) utolsó, legsúlyosabb fázisát. Ez az érték szerepel ma is, a hivatalosan ajánlott mennyiségként. Pedig már akkor is ki tudták számolni, hogy ez a minimális, végső mennyiség. Valószínűleg azért uralkodik ma is ez a szám, mert olyan silányak az ételeink, hogy ennél lényegesen nagyobb C-vitamin mennyiséget képtelenség belepréselni.

Egy érdekes hír napjainkból, kutatók egy része megállapította, hogy rendszeresen, éveken át tartó C-vitamin szedése nem segít elkerülni az influenzát. Kiderült, napi 200mg-ról beszéltek (!) Pedig a kedves kutatók tudhatnák, hogy a C-vitaminból napi 200mg fogyasztása, a minimálisnál is kevesebb, így aztán értelmetlen volt a kísérlet. Esetleg ha a Szent-Györgyi Albert által ajánlott napi 4.000-5.000 mg-ot alapul véve készítettek volna kísérletet.

 
A multivitaminok erőssé teszik a szervezetet fő céljuk a megelőzés, míg a C-vitamin egyfelől megelőz (napi 1.000-2.000mg), másfelől bajban, nagy dózisban segít. Influenza esetén napi 10.000 mg is szedhető, hiszen betegségkor akár több nagyságrenddel is megnő a szervezet C-vitamin igénye. Így, egy komolyabb influenza 1-2 nap alatt is elmúlhat, elmaradnak a szövődmények és az antibiotikumok, valamint a hosszú munkaképtelen állapot.

Sokan mondják, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt kell enni, és ezzel minden megoldódik. Na de mennyit?

 
Napi 1.000 mg C-vitamin bevitelhez meg kell enni naponta legalább 2,5kg citromot, földiepret, vagy 3,5kg ribizlit, több mint 12 kg cseresznyét, vagy őszibarackot. És akkor ez még csak 1.000 mg. Ugyanez zöldségből 2 kg zöldpaprika, hasonló mennyiségű káposzta, 4-5 kg paradicsom. Ez sem kevés, viszont a zöldségek esetén a jótékony vitaminhatás mellett megjelenik a növényirtószer, ami már ekkora mennyiségnél igen tekintélyes, tehát több rosszat tesz, mint jót. Természetesen a zöldségeket csak nyersen lehet elfogyasztani.

Fontos, hogy a C-vitamin természetes legyen, mert lényegesen jobban szívódik fel, mint szintetikus megfelelője.

Tényleg hasznosul-e az, amit megettünk, vagy hiába minden. Ezt ma már ki lehet mérni biorezonanciás módszerrel. Aki hosszabb távon vitaminok szedésére adja a fejét, az mindenképp menjen el egy biorezonanciás mérésre az elején és egy fél éves alkalmazás után. Érdekes lehet az eredmény. Többször előfordul, hogy ami egyik embernél felszívódik, az a másiknál nem. Ez a különbség adódik az emberek genetikájából, táplálkozásából, életviteléből, stb.

 
Általában elmondható, hogy mindenki másképp reagál a vitaminokra. Vannak látványos felépülések akár agyvérzés után is, van viszont sok olyan eset, ahol nem annyira látványos az eredmény. Fontos a mértékletesség, az arányok pontos betartása. Alapszabály, hogy nem mindenkinek kell multivitamin tablettákat szednie, de akinek szüksége van rá, akár életmódjából, akár valamilyen betegség miatt, az csak a legjobbat szedje, és semmiképp ne az általánosan ajánlott RDA mennyiséget.
Amit viszont mindenkinek naponta szednie kell, az a C-vitamin. Napi szinten felnőtt korban 2.000 mg mindenképp ajánlott, megfázásos, influenzás betegség esetén 10.000mg (1-2 óránként 1.000mg) ajánlott. Gyerekeknél napi 500-1.000mg ajánlott 10 éves kor felett. Amit szintén naponta kell fogyasztani, az ásványi anyagok és nyomelemek széles köre. Praktikusan olyan táplálék kiegészítőt érdemes használni, mely gazdag ásványi anyagokban, nyomelemekben, illetve enzimekben. Ettől függetlenül pedig lehet C-vitamint fogyasztani a már javasolt mennyiségben.

…és ami az iskolakönyvekből kimaradt

Szent-Györgyi Albert egy különleges ember volt. Azt tanította és bizonyította, hogy minden betegséget meg tud gyógyítani C-vitaminnal. Ezen felvilágosító munkássága olyan sikeres volt, hogy megfenyegették, hogy megölik.

 
Szent-Györgyi Albert
 
Ő azonban nem hátrált meg. Mivel ténylegesen nem vállalták fel, hogy megöljék, ezért kompromisszumot kötöttek vele. Megkapja az amúgy is megérdemelt Nobel-díjat, és visszább vesz felvilágosító munkájából. A díjat megkapta, és valamelyest vissza is fogta publikációit.
 
A világháborúban Magyarország kiugrásáért tevékenykedett, ezért körözték a németek. A háború után csatlakozott a győztes oldalhoz, az Akadémiát akarta újraszervezni, azonban a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt megbukott ez a tevékenysége. Túl sok, számára megoldhatatlannak látszó problémának ütközött a háború utáni időszakában, ezért 1947-ben egy svájci útról nem tért haza, hanem az Egyesült Államokba távozott.
Új hazájában tovább folytatta munkásságát. Egyik legfontosabb tevékenysége, amelyről nemcsak, hogy hallgatnak, de egyenesen le is tagadják, az volt, hogy felhívta a világ figyelmét a modern biológiai szemlélet kialakításának szükségességére. Szent-Györgyi is tudta, hogy abban az időben (még ma is!!!) a newtoni biológia uralkodik, ami az embert, mint gépet tekinti. (egymáshoz kapcsolódó, egyébként önálló szervek halmazaként értelmezi, ezért is a túl sok szakosodás)

Mivel a fizikában, ahol a newtoni fizika mellett már megjelent a kvantumfizika, nyílt levélben szólította fel a világ tudósait, hogy váltsanak szemléletet, a biológiában is lépjenek, és alakossák meg a kvantumbiológiát, ahol a még ma sem elfogadott energetikai szemlélet is teret kaphatna (megj: napjainkban az EKG, EEG, MR is a szervezet energetikáját elemzi, de ezek a kivételek). Levele hivatalosan megjelent a kor két nagy szaklapjában a Nature-ban, és a Science-ban. Évekkel később sok tudós hivatkozik erre a korszakalkotó levélre. Érdekesség, hogy a Szent-Györgyi hagyatékban nem található ez a levél…

Szent-Györgyi 73 éves korában daganatot kapott. Környezetében mindenki megijedt, ő azonban ezt egy lehetőségként élte meg. C-vitaminnal, és egészséges életmódjával ki is gyógyította magát néhány hónap alatt!

93 éves korában halt meg, egészséges volt. Egy autóbaleset okozta halálát. A baleset körülményei rejtélyesek…

 
 

 

 

Ezt is kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük