2012. július 21.

Surján László

Tímár Károly

Már vagy egy éve ismerem, bár első találkozásunknak lehet vagy két évtizede is. Hónapok óta szeretnék írni róla. Mert példa ő, s ha sok hozzá hasonló magyar lenne közöttünk, bizony jobban, sokkal jobban állnánk. Hiszem, hogy a Tímár Károlyoké a jövő.

1982-ben kezdett asztaloskodni, a kezdet viszonylag egyszerű volt: egy tucat hinta. Mint egy amerikai álom. Lassan de biztosan a siker felé. A vége egy korszerű asztalosüzem, a kapacitásnak megfelelő vevőkörrel. Tisztességes munka tisztességes áron. Ha meg olyan a helyzet, akkor adni, segíteni is képes a cég. A haszonélvezők templomok, s nehéz helyzetűek menedékei.

Nem töltöm az időt hogy mindent összeszedjek, ami az interneten olvasható. Az érdeklődőket biztatom: üsse be a keresőbe: Tímár Károly Becsehely. Megéri.

Most olyanról lesz szó, ami (még) nincs az interneten.

Mert a Tímár asztalosüzemnek nemcsak a kezdetei az érdekesek, hanem a vége is.

Pontosabban a folytatása.

Mert ahogy az évek múltak, Tímár Károly gondolt merészet és nagyot, s felhagyott az asztalossággal. Felhagyott vele, de nem akárhogy. Átadta az egyik fiának, aki épp úgy Tímár, épp úgy Károly, épp úgy ügyes és épp úgy becsületes. Tudom, mit beszélek, dolgozott nekem.

Az üzlet megy tovább, de az alapító nem henyél. Kecskéket vásárolt, s addig járt-kelt, addig olvasott és kísérletezett, amíg jobbnál jobb kecskesajtot nem tudott készíteni.

Ha tehetem, benézek hozzá és vásárolok. Hogy mit? Íme, ami ma reggel van az asztalomon:

Legelébb a medvehagymás. Ez a legfrisebb, még törölgetni is kell.

Azután itt a köményes. Ez most még viaszt is kapott, érett, finom, Sőt, nagyon finom. Mint a többi.

A legnagyobb nagyítást a paprikás-foghagymás érdemli. Nemcsak azért, mert igen kíváló, hanem azért is, hogy felszínének szép márvány mintázatát jól megfigyelhessük.

 

Még kettő várja a bemutatást. Nélkülük nem lenne teljes a kép, s velük sem az. Nem is lehet, mert Tímár Károly folyton kisérletezik. Most sem vettül meg az egész skálát, s ha legközelebb megyünk, már új ízek is várhatnak ránk.

 

A balkézre eső kedves kerekded natúr. Száraz már, de még öregedhet. A jobb kézre esőt grillezni érdemes. Még könnyen vágható, de már tartása van. Bárcsak több vendéglőben is kínálnák az éheseknek.

Zala kincsei között bizony fel kell sorolni a kecskesajtokat, s azok között éremes hely jut Tímár gazda termékeinek is.

Ha már ennyit szóltam róla, meg kell mutatnom őt magát:

Nyár van, a könnyed öltözet indokolt, s a gazda nem számolt azzal, megkérem, álljon ki a háza elé egy fénykép erejéig.

Végül névjegyként, és főleg azoknak, akik nemcsak képen szertnének ismerkedni a sajtokkal:

Bíztatok mindenkit, hogy aki Zalában jár, Becsehelyet ne hagyja ki. Szép műemlék temploma és pompázatos kecskesajtja egyaránt indokolja ezt. Ha pedig ezer okból nem lenne zalai kirándulás, a fenti telefonszámokat érdemes használni, mert az is lehet, nem kell sokat utazni a sajtért.

Hogy ez reklám volt? Igen, de nem fizetett. Inkább az a spontán, amit úgy mondanak: aki hallja, adja át. Reklám? Inkább buzdítás: kit arra, hogy kövesse a példát, azaz törje a fejét és találja ki, mivel érdemes foglalkoznia, kit arra, hogy becsülje meg mások munkáját, s vásárláskor vegye észbe: számít, hogy kitől vesz valamit.

Tímár Károly kecskesajtja. Legyen a tiéd is!

Kísérőnek egy finom Bussayt ajánlok.

 
 

 

 

Ezt is kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük