Felvidéki furkóleves

Nincs hozzászólás
Nyomtatás
4.875 4
4.875 4

Meglepődsz hogy milyen finom!

Recept

  • Meghámozzuk és felkockázzuk a burgonyát. Feltesszük főni sós vízben.
    Amikor puha krumplinyomóval összetörjük. A főzőlevet nem öntjük el.
    Egy serpenyőben forró zsíron, üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, majd levesszük a tűzről.
    A megtört burgonyába beletesszük a fél kg lisztet.
    Két kávéskanál sót,2 kávéskanál zsírt és egy tojást teszünk hozzá és ezt kézzel simára gyúrjuk. Ha túl lágynak érezzük, tehetünk még hozzá lisztet. Amikor sima a tészta, kis tojás méretűt gombócokat készítünk belőle.
    Újra megmelegítjük a burgonya főzőlevét és még öntünk hozzá kb 3-4 dl vizet.
    A kihűlt dinsztelt hagymára ráöntjük a pirospaprikát és összekeverjük.
    Amikor forr a főzőlé, beletesszük a gombócokat. Fontos, hogy nagyon forrjon. Amikor feljön a víz tetejére a gombóc, még 5 percig főzzük.
    A paprikás hagymára merünk egy-két kanálnyi forró levet, ezzel jól elkeverjük, majd a levesbe öntjük. Pár percig összeforraljuk.
    Ezt a levest készíthetjük paprikás hagyma helyett tejjel is.
    Jó étvágyat kívánunk.


Hozzávalók 6-8 főre

  • 1 kg burgonya
  • 0,5 kg liszt
  • 3 evőkanál zsír
  • 1 db tojás
  • 2 evőkanál őrölt pirospaprika
  • 2 db vöröshagyma
  • 1 teáskanál só