Életmód

A csodálatos káposzta

 

A káposzta egyszerűen csodálatos. Ízletes, rengeteg vitamint tartalmaz még tél végefelé is, ezerféleképp elkészíthető - és pénztárcabarát.
A káposztafélék családjának legismertebb tagjai: a fejes káposzta, a lilakáposzta, a kelkáposzta. Közéjük tartozik a kelbimbó, a kínai kel, sőt a karfiol és a brokkoli is.

A káposzta az egyik legrégebbi zöldségételünk, amit ma is sokféleképp készítve, szívesen fogyasztunk, és sok esetben nem tudjuk, hogy ezzel milyen jót teszünk a szervezetünknek.

Frissen és savanyítva, nyersen és főzve is érdemes enni az egészséges káposztátFrissen és savanyítva, nyersen és főzve is érdemes enni az egészséges káposztát

 

Mivel a fejes káposzta nem egy adott helyről származik, így az emberiség igen régóta széles körben fogyasztja. A káposzta háziasítása és nemesítése viszonylag hamar megkezdődött, nagyjából az i. e. I. évezredben. Így válhatott a laza levelekből álló növény a ma ismert sűrű, tömött fejjel rendelkező zöldséggé.

A kínai fazekakban az i.e. IV. évezred környékén jelent meg a káposzta, s nem csak szívesen fogyasztották, hanem a jin-jang egyensúly fenntartására is használták. A káposztát előszeretettel fogyasztották savanyítva. Ez az étel a mai napig igen kedvelt Kínában és Koreában is.

Ahogy az a nagymúltú, Földközi-tenger környékén termő élelmiszereknél lenni szokott, Egyiptomban is fogyasztottak már káposztát. Méghozzá nem is keveset, mivel hitték, hogy a káposzta semlegesíti az alkoholt, így megelőzési célzattal, valamint a macskajaj enyhítésére is savanyított káposztát ettek. Valószínűleg innen datálódik az a nézet, ami a mai napig tartja magát, hogy egy jó savanyú káposztás korhelylevessel minden bűnünk megbocsáttatik - és a másnaposságunk is gyorsan elmúlik.

Az egyiptomiak után a görögök és a rómaiak ennél tovább mentek, úgy gondolták, a káposzta sok bajra gyógyír. Diogenész hitt abban, hogy a káposzta megőrzi az egészségét és sokáig életben tartja. Még az is lehet, hogy volt benne valami, hiszen közel 80 évig élt.

Állítólag Claudius császár egyszer arról szavaztatta meg a szenátust, hogy tudnak-e jobb ételt, mint a sózott marhahús és a káposzta. A szenátus egyöntetű nemmel szavazott. Ami nem meglepő, hiszen Rómában Cato és Plinius is az egekig magasztalta a káposztát. Cato – akár csak Diogenész – nagy káposztafogyasztó volt, s szintén hitt abban, hogy a savanyított káposztával helyretehető a nehéz ételekkel, sok itallal megterhelt gyomor. Plinius nem csak ette a káposztát, hanem Naturalis Historiae című művében a káposzta egészségügyi tulajdonságait is számba vette, valamint megemlítette, hogy a káposzta nem csak belsőleg hatékony, hanem borogatás formájában is jól használható. Plinius szerint a káposzta jó fejfájásra, látásromlásra, hasznára válik a lépnek és a gyomornak egyaránt, sőt még a hipochondriát is gyógyítja…

Annyi bizonyos, hogy ha nem is mulasztotta el a másnaposságot, de a téli hónapok vitaminban szegény táplálkozásában nagy segítséget jelentett a savanyított káposzta.

Olcsó, soká eltartható, változatosan elkészíthető a káposztaOlcsó, soká eltartható, változatosan elkészíthető a káposzta

 

Annak ellenére, hogy a Földközi-tenger vidékéről származnak a legkorábbi feljegyzések, ismeretes, hogy a káposzta igazán jól a kicsit hűvösebb éghajlaton nő, így nem meglepő, hogy nagyon hamar egész Európában megjelent, és a szegények konyhájának legmegbízhatóbb alapanyagává vált.

A minden időben rendelkezésre álló zöldség egészségügyi előnyeit Cook kapitány is elismerte, amikor 1769-ben a hajóorvos az egyik matróz elfertőződött lábát a skorbut ellen magukkal vitt savanyú káposztával kezelte, így mentve meg az üszkösödéstől. Egyébként Cook volt az első, aki felismerte, hogy a C-vitamin hiányból kialakuló skorbutot a magas C-vitamin tartalmú savanyított káposztával ki lehet védeni, így hajóútjaira mindig megfelelő mennyiségű savanyított káposztával indult, és ragaszkodott hozzá, hogy a legénység minden tagja rendszeresen fogyassza.

A káposzta a XVI. században hódította meg Amerikát. Egy francia navigátor, bizonyos Jacques Cartier volt az, aki 1536-ban az Újvilágba vitte a káposztát, s el is ültette Kanadában. Mivel a káposzta igen népszerű volt az európai bevándorlók körében, hamar elterjedt, de a káposzta jelenlétéről írásos bizonyíték csak a XVII. század második feléből van.

Annak ellenére, hogy a káposzta ősi formája már az időszámítás előtt megjelent a kínaiaknál, a japánokat csak a XVIII. század végén érte el az általunk is ismert és szeretet fejes káposzta.

A káposzta nem csak a szegények megmentőjeként és az ókor egyik kedvelt medicinájaként ismert, hanem mint a gazdagság szimbóluma, legalábbis Amerikában, ahol újév idején illik egy nagyobb adag káposztát enni annak reményében, hogy a zöld levelek okán majd pénz áll a házhoz.

Bár a középkorban már Európa-szerte elterjedt volt a savanyú káposzta, Magyarországon csak a XVI. században jelent meg, feltételezhetően török közvetítéssel. Az európai megjelenés esetében nincsenek bizonyítékok, hogy honnan érkezett, bár egyes feltételezések szerint a római befolyás mellett a kelták savanyított káposztája is elérte a kontinenst, és hamar népszerűvé vált.

A savanyú káposzta kész csoda - érdemes nyersen is gyakran fogyasztaniA savanyú káposzta kész csoda - érdemes nyersen is gyakran fogyasztani

 

Az arisztokrácia köreiben ugyan ritkán jelent meg, de a paraszti sorban élők számára a XIV. századtól egészen a XIX. századig nélkülözhetetlen alapanyag volt.

A káposzta meg is kapta a méltó megbecsülést. 1984-ben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete beválasztotta a káposztát a világ 20 legfontosabb zöldsége közé.

Hogyan válasszunk? Hogyan tároljuk?

A káposzta vásárlásakor figyeljünk oda, hogy csak sérülésmentes, fényes levelű, tömör fejű káposztákat válasszunk. A megvásárolt káposztát néhány napig tárolhatjuk a konyhapulton vagy a spejzban, de a hűtőben akár egy hétig is eltarthatjuk.

Felvágni csak közvetlenül a felhasználás előtt érdemes. A vörös- vagy lilakáposzta esetében ügyeljünk rá, hogy csak rozsdamentes acélkéssel vágjuk, különben elszíneződik. A vöröskáposztához főzéskor is érdemes egy kis citromot adni, hogy megőrizze eredeti színét.

A lilakáposzta még egészségesebbA lilakáposzta még egészségesebb

 

A káposztát úgy is tárolhatjuk, hogy a vékony csíkokra vágott zöldséget blansírozzuk, majd miután kihűlt és a felesleges nedvesség is távozott belőle, akkor zacskókba csomagolva lefagyasztjuk. A savanyú káposztát nagyjából egy hétig tárolhatjuk a hűtőben, mielőtt felhasználásra kerül.

Egészséges káposzta

A káposzta tényleg nagyon egészséges. Külső levelei jó E-vitamin források. A nyers fejes káposzta nagyon sok C-vitamint tartalmaz, valamint magas vas-, kalcium- és kalcium tartalma. Ezen kívül A-B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin található benne, az ásványi anyagok közül pedig mangán, réz, cink, foszfor és magnézium is fellelhető benne. A káposztában található kén is, ennek köszönheti jellegzetes illatát. A kén azonban nem csak a káposztát azonosító illatért felelős, hanem segíti a szervezet baktériumokkal szembeni ellenállását.

A jellegzetes illat mellett a káposztát nem kedvelők tábora a kellemetlen puffadásra szokott panaszkodni, amit a káposzta előidéz. Ezen úgy lehet valamelyest segíteni, hogy a káposzta első főzőlevét leöntjük, majd friss vízzel folytatjuk az étel elkészítését.

A vörös káposzta élettani tulajdonságai megegyeznek a fehér fejes káposztáéval, bár a vörös káposztában kicsivel több C-vitamin, vas, kálium és kalcium található.

Fontos vitaminforrás télen a káposzta - salátának is nagyon finom!Fontos vitaminforrás télen a káposzta - salátának is nagyon finom!

 

A jelenleg is folyó kutatások alapján úgy tűnik, hogy a káposzta alkalmas a rákos megbetegedések megelőzésére. A káposzta jó méregtelenítő, tisztítja a vért, a benne lévő vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően segíti az agy és az idegrendszer működését.

A kalóriában szegény, ám rostokban és vitaminokban gazdag káposzta tökéletes fogyókúrázóknak, a belőle készült sovány levesre épül a káposztaleves-diéta.

Káposztás ételeink

A káposztát nagyon sokféleképp felhasználhatjuk. Frissen tehetjük salátákba, de akár leveseket is gazdagíthatunk vele. A zsenge fejekből nagyon finom egytálételeket készíthetünk, dinsztelve remek köret válhat belőle, de rakott, csőben sült káposztát is kínálhatunk a családnak, sőt különféle tésztákat is tölthetünk vele. A káposztás lángos mellett kedvelt a káposztával töltött sós leveles aprósütemény, a pirog vagy a hasé, illetve a káposztás pogácsa is. A savanyított káposztát kínálhatjuk salátaként, felhasználhatjuk levesekhez, egytálételekhez.

Az orosz pirogot is gyakran töltik káposztávalAz orosz pirogot is gyakran töltik káposztával

 

A savanyú káposztás egytálételeknél említést kell tenni a magyar eredetű - a töltött káposztával nem azonos - székelykáposztáról, amely viszonylag új keletű étel. A hozzá kapcsolódó, hitelt érdemlő legenda szerint Székely József főlevéltáros Petőfivel az oldalán kissé kései órában érkezett meg a törzshelyének számító Komló-kertbe, ahol már nem nagyon tudtak mit enni hozni a megéhezett hivatalnoknak. Amikor a kocsmáros elsorolta, hogy miből maradt, Székely a savanyúkáposzta-főzeléket és a pörköltet összeöntette és azt kérte – kínjában – vacsorára. A kényszerházasság sikeresnek bizonyult, annyira, hogy később már Petőfi a maga által székelygulyásnak keresztelt ételt kérte… így vándorolt be egy maradék a magyar konyha alapételei közé.

Székelykáposzta, ami nem Erdélyből származik :)Székelykáposzta, ami nem Erdélyből származik :)

 

Egy másik - a magyar konyhában erőteljesen jelen lévő - káposztás étel a káposztás cvekedli vagy káposztás kocka, nagyon megosztó étel. Egyrészt sokan nem szeretik, másrészt a cvekedli-rajongók is több táborra bomlanak. Van, aki a sós, borsos változatban hisz, van, aki viszont csak és kizárólag porcukorral szereti ezt az ételt.

A káposztához nagyon jól illenek a zöldfűszerek, többek között a zsálya és a kakukkfű, a borsikafű, a babérlevél vagy a tárkony. Izgalmas párosítás a köménnyel, édesköménnyel, szerecsendióval fűszerezett káposzta is. A káposzta erős ízét jól finomíthatjuk, lágyíthatjuk tejföllel vagy tejszínnel, attól függően, hogy milyen az étel jellege. A káposztának jó partnere a cékla, a sárgarépa, a póréhagyma, a krumpli és a hagyma.

A lilakáposzta nyersen és párolva is nagyon kellemesA lilakáposzta nyersen és párolva is nagyon kellemes

 

Lucskos káposzta

Hozzávalók:
1 nagy vagy 2 kicsi zsenge fejes káposzta
1 csokor kapor
1 nagy pohár tejföl
2 kávéskanál almaecet

1 evőkanál finomliszt
80 dkg sertéscomb vagy pulykamell
1 fej vöröshagyma

Elkészítés: A hagymát felkockázom, kevés olajon megdinsztelem, majd a viszonylag nagy kockákra vágott húst kifehérítem, kevés vízzel felöntöm és puhára párolom. A káposzta külső leveleit leszedem, nyolc darabra vágom, és egy nagyobb lábasba fektetem a darabokat. Vízzel felöntöm, hogy ellepje, sózom és puhára főzöm. Kevés ecetet is adok hozzá. Amikor kész a káposzta, akkor behabarom, kaporral megszórom. Hússal tálalom.

Csirkével gazdagított tavaszi egytál

Hozzávalók:
1 kg csirkecomb
1 nagy gerezd fokhagyma
12 dkg húsos szalonna
2 szál újhagyma
5 dl húsleves
2 dl tejföl
1 igen kis fej friss fejes káposzta
1/2 kg friss borsó (héjában ennyi)

Elkészítés: A szalonnát felkockázom. A csirkéről lehúzom a bőrét, majd kicsontozom. Egy nagy és mély serpenyőben kisütöm a szalonna zsírját, erre jön a hús, amit kifehérítek. Amíg ez zajlik, addig hozzáadom a karikára szelt újhagymát és az apróra vágott fokhagymát. Ha fehér a hús, akkor felöntöm húslevessel, majd lejjebb veszem a lángot, félig lefedem, és fél órát hagyom főni. Ezután jön bele a fejes káposzta, aminek kiszedem a torzsáját, és nyolc cikkre vágom. A cikkeket elfektetem a serpenyőben, hozzázúdítom a megtisztított borsót, s egy kis levest adok még hozzá, ha kell. 10-15 percet főzöm, fedő alatt, majd tejföllel behabarom. Ha kell, sózom, extra tejföllel tálalom.

Töltött káposzta - az egyik legnépszerűbb téli klasszikusTöltött káposzta - az egyik legnépszerűbb téli klasszikus

 

 

 

 

Savanyú  káposzta

 

 

Volt már veled olyan, hogy a hűtőben (neadjisten a kamrában lévő nagy káposztásbödönben) várakozó káposztára jártál, fejed hátrahajtva engedted nyitott szádba a világos káposztacsíkokat, hogy aztán szemedet a savanyúságtól összehúzva rágcsáld a mennyei mannát? Ha igen, te is a savanyú káposzta rajongóinak táborát gyarapítod.
A savanyú káposzta

A savanyú káposzta fejeskáposztából készül, melyből átlagosan 7-8 kg-ot fogyasztunk évente. A fejeskáposzta a világ egyik legfontosabb zöldségféléje, az évente termő zöldségmennyiség 10%-át ez teszi ki.

Székelykáposzta, székelygulyás, töltött káposzta... kiváló egytálételek savanyú káposztából
Székelykáposzta, székelygulyás, töltött káposzta... kiváló egytálételek savanyú káposztából

 

C-vitamin-tartalma igen magas, 20 mg/100 g, és ezt savanyítás után is megőrzi. Jól tudta ezt James Cook, aki savanyú káposztával óvta hajósait a skorbut ellen.

A savanyítást sóval vagy sós vízzel kezdik el, miután a káposztát gyaluval vagy késsel apróra metélik. Különféle ízesítőket is használnak: hagymát, kaprot, borsot, tormát. Az erjesztés hordóban vagy kádban történik, a fedelet kővel szorítják le, mivel fontos, hogy a káposzta a kieresztett lé alatt maradjon az erjesztés teljes ideje alatt, mely 10-90 napig tart - a hőmérséklettől függően. A természetes úton savanyított káposzta sárgás színű, a vegyi savanyítás eredménye pedig hófehér káposzta.

A savanyú káposztát a világ minden olyan országában ismerik, ahol a fejeskáposzta megterem, a németeknél Sauerkraut (ejtsd zauerkraut), a franciáknál choucroute (ejtsd: sukrut) néven elterjedt kedvenc.

Savanyúkáposzta-történelem

A most is használt káposztasavanyító eljárást állítólag a németeknek köszönhetjük, azonban már a kínai nagy fal építőmunkásai is fogyasztottak rizsborban érlelt káposztát.

A savanyítási eljárás szinte minden országban azonos, bár vannak különbségek, például az erjesztőalkalmatosságok és a fűszerezés tekintetében.

Hazánkban a legismertebb a vecsési savanyú káposzta és a többi vecsési savanyúság, melyet a 19. századtól készítenek ide betelepült sváb családok receptjei alapján. A vecsési savanyúságkészítők a savanyú káposztát paprikába és cseresznyepaprikába töltik, vegyesvágottként is árusítják.

Kiválóan illik a savanyú káposztához a kolbász és mindenféle füstölt húsKiválóan illik a savanyú káposztához a kolbász és mindenféle füstölt hús

 

Savanyú káposzta, mint vitaminforrás és fogyasztószer

A savanyú káposzta rengeteg C-vitamint tartalmaz. Nyers formában tejsavtartalma vetekszik a joghurtéval. Levét a bélrendszer seprűjének is nevezik, mivel erősíti a bélflórát, és megsemmisíti a baktériumokat. A Pittsburgh-i Egyetemen végzett kutatás szerint a naponta 10 deka savanyú káposztát fogyasztó férfiak 90%-ánál potencianövelő hatást váltott ki.

Főleg böjt kiegészítőjeként alkalmazzák, de kitűnő a máj tehermentesítésére is.

Kedvenc savanyú káposztás ételeink

A hagyományosan érlelt savanyú káposzta nem fehér, hanem sárga
A hagyományosan érlelt savanyú káposzta nem fehér, hanem sárga

 

Savanyúságként vagy szendvics mellé önmagában is nagyon finom. Vannak, akik felkarikázott hagymával érlelik néhány órát, kevés olajjal meglocsolva fogyasztják - ez a saláta kitűnő immunerősítő, ami a téli időszaban nem elhanyagolandó szempont.

A legnagyobb klasszikus természetesen a töltött káposzta, amit csak nagy adagban érdemes készíteni, viszont sokáig eláll. Télen jólesik a forró leves, a különféle káposztás korhelylevesek pedig tartalmasak és kiadósak is. Gyakran készül a káposzta csülökkel, füstölt hússal, kolbásszal, nem csak nálunk népszerűek ezek, de a bajor vagy az elzászi konyha is szívesen készít kiadós egytálételeket savanyú káposztával. És akkor még nem is említettük a pörköltös alapon főzött tartalmas székelykáposztát...

A savanyú káposzta a hűtőben sokáig eláll, rostokban és vitaminokban gazdag, és mindehhez még igen baráti az ára. Egyszóval: éljen a savanyú áposzta, de mindenek előtt: éljünk vele mi is, minél gyakrabban!

Savanyúkáposzta krémleves

Hozzávalók:
4 evőkanál olaj
1 fej vöröshagyma
25 dkg savanyú káposzta
só, bors, babérlevél, borsikafű
5 dl húsleves alaplé
tejföl

Elkészítés: 4 dkg olajon pároljunk meg egy finomra vágott vöröshagymát. Adjunk hozzá 25 dkg savanyú káposztát. Fűszerezzük sóval, borssal, babérlevéllel, borsikafűvel. Öntsük fel kb. fél liter alaplével, majd forrás után botmixerrel turmixoljuk. Dúsíthatjuk tejföllel.

Korhelyleves

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
1/2 kg (csípős) szárazkolbász
feketebors
ízlés szerint tárkony
tejföl

Elkészítés: A felkarikázott kolbászt süssük zsírjára. Ha túl sok a zsír, öntsünk le belőle. Amikor a kolbász kellemesen ropogós, öntsük rá a káposztát (kevés káposztalé mehet rá). Forgassuk át, majd engedjük fel vízzel. Fűszerezzük ízlés szerint borssal. 20 perc főzés után öntünk annyi tejfölt hozzá, ami pótolja az elpárolgott vizet, tehetünk bele ízlés szerint tárkonyt (ne túl sokat, mert erős az íze). Ha felforrt, máris kész, tálalhatjuk.

Nyersen savanyúságként, salátaként is érdemes fogyasztani a finom C-vitamin forrást!Nyersen savanyúságként, salátaként is érdemes fogyasztani a finom C-vitamin forrást!

 

Székelygulyás

Hozzávalók:
80 dkg sovány sertésoldalas
1 nagy fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kg savanyú káposzta
1 hegyes-csípős zöldpaprika
1 paradicsom
4 evőkanál olaj
1 kávéskanál pirospaprika
1/4 kávéskanál köménymag
1 babérlevél
3+1 dl tejföl
3 dkg (rizs)liszt
1 szál petrezselyem

Előkészítés: A húst megmossuk, majd ahogyan a csontok engedik, kisebb darabokra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát finomra vágjuk. A savanyú káposztát kissé kiöblítjük, és lecsepegtetjük. A zöldpaprikát és a paradicsomot megmossuk, a zöldpaprikát kicsumázzuk és felkarikázzuk, a paradicsomot meghámozzuk és felaprózzuk.

Elkészítés: Az olajat felforrósítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát, rádobjuk a húst, és erős tűzön 2-3 percig pirítjuk. Megszórjuk a pirospaprikával és a köménymaggal, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, egy kevés sót, majd fedő alatt puhára pároljuk (45-50 perc). A savanyú káposztát 1/2 dl vízzel és a babérlevéllel puhára pároljuk (35-40 perc, a kuktában 20 perc), ha túl sok levet eresztene, leszűrjük. Elhabarunk a (rizs)liszttel 3 dl tejfölt, a pörkölthöz adjuk, felforraljuk, aztán beleforgatjuk a káposztát, és további 5 percig forraljuk. A babérlevelet kidobjuk, a káposztát mély tálba szedjük, tetejét a maradék 1 dl tejföllel és petrezselyemmel díszítjük.

Rakott káposzta

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
1 hagyma
1 paradicsom
1 paprika
50 dkg darált hús
2 bögre rizs
3 pohár tejföl
őrölt pirospaprika
25 dkg bacon

Elkészítés: Az olajon megpirítjuk hagymát, majd rátesszük a darált húst, és kis lángon hozzáadjuk a pirospaprikát. Rádobjuk az apróra vágott paradicsomot és paprikát, hagyjuk, hogy kieressze a levét és jól összerottyanjon. A rizst megmossuk és leszűrjük. Külön edényben olajon megpirítjuk és felöntjük annyi vízzel, hogy kétujjnyira ellepje. Fedő alatt forrásig főzzük, majd a fedő alatt hagyjuk párolódni. A káposztát kis olajon megpároljuk. Egy nagy tűzálló tálat kibélelünk szalonnával, beletesszük a káposzta felét, erre jön a darált húsos ragu, majd rizs és tejföl. Megismételjünk a rétegezést, a tetejére bacont is lehet tenni. 35-40 perc alatt összesütjük.

A töltött káposztának rengeteg változata létezikA töltött káposztának rengeteg változata létezik